Úgy gondolom, ha valaki súlyosan beteg, nem érdekli, hogy a mágia, amely segít, fekete vagy fehér – csak az, hogy segítsen. Amikor az illető beleegyezik, hogy a hipnotizőr ráerőltetheti az akaratát, akkor az rendben van.

Ez egy gyakran felmerülő kérdés, amikor a hipnózis gyakorlatáról beszélünk.

Olvashatjuk például egy folyóiratban – THEOSOPHY, Vol. 26, No. 10, 1938. augusztus (434-440. oldal):

A hipnózisban az operátor megbénítja azt az agyi csatornát, amelyen keresztül az alany mint Ego működik és irányítja azt a szervet. Ez a művelet megakadályozza, hogy az alany az operátor által sugalmazottakon kívül bármilyen más benyomást fogadjon. Ezt a gyakorlatot a valódi adeptusok mindig is Fekete Mágiának nevezték, mert beavatkozás az Ego szabad akaratába. Ezért minden személy, aki hipnózist gyakorol, jó úton halad afelé, hogy Fekete Mágussá váljon. A hipnózis kívülről hat a hajszálerekre és idegekre, elnyomásként. A Mesmerismus©-ban azonban az eset fordított. Itt a hatás inkább megnyitás, nem pedig elnyomás és összehúzódás. A Mesmerismus©-ban az operátor nem avatkozik be páciense szabad akaratába, és az alany továbbra is saját természetének és tulajdonságainak megfelelően mozog.

Mit gondolok én?

Úgy gondolom, ha valaki súlyosan beteg, nem érdekli, hogy a mágia, amely segít, fekete vagy fehér – csak az, hogy segítsen. Amikor az illető beleegyezik, hogy a hipnotizőr ráerőltetheti az akaratát, akkor az rendben van. Mindig voltak aggályaim a hipnózis alkalmazásával kapcsolatban emiatt, de végül ugyanaz, mintha az ember a kezét használná egy másik személy testén, vagy ha gondolatait egy személy felé irányítja, vagy tisztánlátást alkalmaz. Ami segített leküzdeni ezt, az a gondolat, hogy a másik csak saját magam külső megjelenése, aki hozzám jön, és akkor megtehetjük, ami segíthet. A tudatalatti szinten egyek vagyunk, és onnan a munka a legjobbnak tűnik…